Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete

+36 (30) 304 5690 info@mcdsz.hu Személyes adatlapom Online Tanfolyam

12. Vissza a jövőbe!

Bill Barry: Megválasztottak, mi lesz most? című könyve alapján.

Mottó: „Az őrültség azt jelenti, hogy valaki olyat tesz, ami nem működik, és újra meg újra megismételve azt várja, hogy más eredményt kap.” Albert Einstein

Változás. Ez az a szó, amit senki sem akar hallani a szakszervezeti értekezleteken. A cégvezetők mindig azt hajtogatják: ha nem változtatsz, akkor meghalsz. Ezt szokták ismételni, amikor létszámot csökkentenek, vagy amikor engedményeket követelnek szakszervezetektől a kollektív szerződésben.

Rugalmasság. Korlátlan rugalmasság. A cégvezetők ezt szokták követelni, mert állításuk szerint a piacgazdaságban erre van szükség ahhoz, hogy a vállalkozás ne szűnjön meg. De a közszférában is ennek érdekében követelik a privatizációt, csökkentik a dolgozók juttatásait és mondják fel a megállapodásokat.

A szakszervezeteknek is változniuk kell. Miért? Mert hatalmas a baj! Soha nem volt ilyen alacsony a szakszervezetek támogatottsága, mint manapság. Az igazán aktív tagok aránya az összes tagot figyelembe véve alig 3-5%. Elég csak megnézni egy-egy szakszervezeti demonstráción mennyien vesznek részt. Ezt a változást csak a tagok tudják megindítani. A tisztségviselők többsége – tisztelet a kivételnek – a jelenlegi helyzet fenntartására törekszik, mert ez biztosítja pozíciójukat.

A szakszervezeteket a változás igénye hozta létre. A szakszervezetekbe tömörülő munkavállalók meg akarták változtatni a megtermelt javak elosztását és a meglévőnél több jogot követeltek maguknak.

A jelenleg alkalmazott és a szakszervezetek valódi szerepét gátló „szolgáltató modell” az 1940-es években alakult ki és vált mára általánossá. A dolog azzal kezdődött, hogy nyugaton nagy cégek (keleten diktatúrák) elfogadták a szakszervezetek létezését és a munkaerő ellenőrző szerepét (szociális juttatások szétosztását) bízták rájuk. A tagok egy idő után tagdíjfizető ügyfelekké váltak. A szakszervezet pedig egy a tagok és a munkáltatók közötti „szolgáltatóvá”váltak, ami messze nem képes ellátni eredeti hivatását, a jobb munka és életkörülményekért folytatott küzdelmet.

A TAGOK útelágazáshoz érkeztek. Az egyik út a jelenlegi folytatása, ami alig kíván a tagoktól részvételt, és csak az állandósítja a jelenlegi rossz állapotokat. A másik út szerint kezükbe kell venniük az irányítást és változtatniuk kell. Vissza kell térni a gyökerekhez.

A szakszervezetek „szervező modelljének” 21. századi megvalósítása egy időutazásra hasonlít, hiszen azt valósítjuk meg vele, amit 1800-as évek végén: a tagok által irányított szervezet vette fel a harcot a cégvezetőkkel és a kormányokkal és harcoltak ki maguknak több jogot és jövedelmet.

Megéri változtatni? Sok tisztségviselőt láttunk már aki a fotelban álmodozik aktívabb tagokról és növekvő tagdíjbevételekről, de semmit nem tesz ennek érdekében. Végtére is a mai szakszervezet-ellenes hangulatban nem valószínű, hogy a főnök megjelenik szakszervezeti iroda ajtajában és könyörögni kezd, hogy aláírhassa a kollektív szerződést.

A szervező modell a kezdeteket idézi. Akkoriban a tagok aktívak voltak, és mindannyian részt vettek szakszervezetek felépítésében egy rendkívül ellenséges történelmi környezetben. Minden olyan kényelmi feltétel hiányzott, ami ma még megvan: adómentes tagdíj, teljes munkaidős szakszervezeti tisztségviselők és szakértők, székházak és pénz a bankban. Mindezt a tagok hozták létre a semmiből. Egymást beszélték rá, hogy mindannyian csatlakozzanak a munkahelyi és szakmai közösségükhöz. A szakszervezet az életük részévé vált. Segítették egymást és családként viselkedtek.

Miért ne tudnánk ismét megcsinálni?

Regisztrálok a könyvbemutatóra                                                                                                    Előjegyzem a könyvet