3. A munkaerő tulajdonosok II.

Karácsony Szilárd (MCDSz tagja): MUNKAKÖNYV

A munkaerő tulajdonosok / II. rész

Itt van mindjárt elsőként (ábra) az ÁLLAM, amely meghatározza többek között a munkaerő bérbeadásának szabályait. Ezek a szabályok mindannyiunkra egyformán érvényesek. Az állam a rend és az esélyegyenlőség kedvéért általános szabályokat, törvényeket alkot, amelyektől önmagukban nem várhatjuk el a boldogulásunkat. Ez így helyes, hiszen ha nem így lenne, akkor mindenki megkövetelhetné, hogy például a Munka Törvénykönyvét, és a munka világát meghatározó egyéb (közalkalmazotti, köztisztviselői törvények stb.) törvényeket  az ő személyes igényei szerint alkossák meg. Ezt azért mégsem várhatjuk el.

Az állam szerepe nemcsak a törvénykezésre és annak betartására, betartatására korlátozódik, hanem az állam a legnagyobb munkáltatóként is jelen van a munkaerőpiacon, az önkormányzatokkal együtt. Ez a tény csak tovább növeli a súlyát.

A jobb oldali téglalap (ábra) a munkaerő-piac másik főszereplőit, a cégeket ábrázolja. A piacgazdaságban ezek a CÉGEK, vállalatok, vállalkozások azok, amelyekkel általában — az állam által megszabott keretek között — a munkaerőnk bérbeadásáról szerződni szoktunk. Hívhatjuk őket munkáltatóknak is, csak a „cég” elnevezés rövidebb.

Végre elérkeztünk a szerződéskötéshez. De mielőtt a munkaerő bérbeadásának körülményeit boncolgatnánk, vegyünk egy ártatlanabb példát. Gyakori és ismerős helyzet, amikor valaki használt autó vásárlására adja a fejét. Ez egy tipikus csere, méghozzá olyan, amelyet — akárcsak a munkaszerződést — írásba kell foglalni.

Nos, az emberek többsége nem ért olyan szinten az autókhoz, hogy a vásárlás során szakmailag egyenrangú legyen a használt autókat árusítókkal. Feltételezem, hogy az eladó a saját maga által használt gépkocsi dolgában szakértő, vagy ha nem az, ő is megbíz valakit, aki nála jobban ért az eladáshoz. Tehát akár vevő, akár eladó valaki, nem egyedül vág bele a kalandba, hanem vagy a családból, vagy az ismerősei közül kér fel valakit, hogy segítsen. Az alaposabbak szakembert bíznak meg a feladattal. Tudom, még ekkor is fennáll a tévedés lehetősége, vagy gondos előkészületek nélkül is jó vásárt lehet csinálni, de biztos nem szorul magyarázatra, hogy a jó csere esélyeit erősen növeli egy hozzáértő bevonása.

A példánk szereplői mindketten vigyáznak, így csökkentik a kockázatukat. A vevő arra ügyel, hogy a pénzéért megfelelő értéket kapjon, az eladó arra, nehogy értéken alul váljon meg autójától. Igen, az emberek többsége körültekintően bánik azzal (a  pénzével, az autójával), amit egyszer megszerzett és mindent elkövet, hogy csökkentse elcserélésekor a tévedés lehetőségét. De vajon akkor is ilyen körültekintőek vagyunk, amikor a saját munkaképességünk értékesítésére szánjuk el magunkat?

Bizonyára azok is, akik az autókhoz kevésbé értenek, fel tudnak sorolni legalább tíz olyan fontos részletet, amelyet egy gépkocsi vásárlásakor meg kell nézni (forgalmi engedély, tulajdonos, műszaki vizsga érvényessége, motor és alvázszám, kerekek állapota, motor, sebességváltó és karosszéria állapota, a gépkocsi fogyasztása, stb.). Most próbálj meg kapásból felsorolni tíz olyan dolgot, melyet akkor szoktál mérlegelni, ha munkaszerződést kötsz! Tapasztalatom szerint, az emberek többsége azt a  három legalapvetőbb dolgot sem mindig ismeri, melyet kötelezően és pontosan kell rögzíteni egy munkaszerződésben. Azaz:mit, hol kell elvégezni, és mennyi pénz jár érte? Még pontosabban a munkakört, a munkavégzés helyét, illetve a személyi alapbért. Természetesen a munkavégzésnek is sokkal több összetevője van, ami éppúgy szólhat a javára vagy kárára, mint ahogy az sem közömbös, letekerhetők-e az ablakok egy gépkocsiban. Ilyen például: a vállalat által nyújtható szociális juttatások köre, a munkahelyi étkeztetéstől a munkarenden át a tisztálkodási lehetőségekig stb.

A gépkocsi értékesítésekor valódi szerződés jön létre. Az eladónak pénzre van szüksége, a vevőnek autóra. Ezek megszerzése jelenti a kölcsönös előnyt mindkettejük számára, hiszen valamennyien megkapják, amit akarnak. Ugyanakkor a kölcsönös kötelezettség-vállalás is megvalósul, hiszen mindenki odaadja azt, amije van, az eladó az autóját, a vevő a pénzét. És ami a legfontosabb: egyenrangú partnerek között jön létre a szerződés, hiszen az alkudozás rájuk nézve semmilyen hátránnyal nem jár. Ha nem cserélnek, majd jön egy másik alkalom, egy másik vevő és egy másik eladó. Természetesen érvényesül a piac klasszikus törvénye, a kereslet és kínálat szabja meg a lehetséges árat, de az eladó és vásárló szabad akaratának érvényesülését nem vonhatja kétségbe senki.

Vajon így működik a munkaerő-piac is? Sajnos nem. Miért? Mert, a munkaerő tulajdonosok egymagukban sohasem egyenrangú partnerei sem az államnak, sem a cégeknek, velük szemben mindig alárendeltek maradnak, ahogy azt az ábra is szemlélteti. Miért? Mert a munkaerő-tulajdonosokat rengeteg dolog korlátozza szabad akaratuk gyakorlásában, így a munkaszerződés sohasem lesz igazi szerződés. Melyek ezek a korlátozó tényezők? Lássuk!