Karácsony Szilárd (MCDSz tagja): MUNKAKÖNYV

Az egyetlen esélyed

Sokan talán nem tudják, hogy Japán fővárosában, Tokióban – akárcsak évekkel ezelőtt a „keletitömb” lakóinak –, a mai napig várnia kell a sorára annak, aki új gépkocsit akar vásárolni. Hogy miért? A válasz elég egyszerű. Földünk egyik legsűrűbben lakott metropoliszában az vehet új gépkocsit, aki fel tud mutatni egy igazolást arról, hogy van parkolóhelye. Ez pedig a helyhiány miatt nem is olyan egyszerű. A leleményes japánok, hogy enyhítsenek a parkolási gondokon, a toronyházaik mellé úgynevezett páternoszter elven működő parkolókat építettek. Ezek tulajdonosai nagyon gazdag emberek. Gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak. Sarkítva a dolgot: ők mondják meg, ki kaphat parkolóhelyet, ezért gépkocsit. Első látásra valójában nem szorulnak másokra, megállnak a saját lábukon, hiszen nem fenyegeti őket még a túlkínálat sem. Ennek ellenére mégis létrehozták saját egyesületüket, azaz összefogtak. Vajon miért? A válasz egyszerű: van olyan közös érdekük, amelyet együtt jobban tudnak érvényesíteni, mint külön-külön. Bizonyára az egyesületük egyik fő célja a jelenlegi helyzet hosszú távú fenntartása. Képviselőik állandóan figyelik a rájuk vonatkozó önkormányzati vagy állami szabályok változtatását célzó előterjesztéseket, és idejekorán igyekeznek befolyásolni azok alakulását.

Hát nem ésszerű, hogy így cselekszenek? A helyükben valószínűleg Te is így tennél. Ha viszont Japánban a biztos jövedelemmel, és valószínűleg tisztes megélhetéssel rendelkező parkolóház-tulajdonosnak megéri összefogni a hozzá hasonló helyzetűekkel, akkor miért ne érné meg egy magyarországi munkaerő-tulajdonosnak megvizsgálni az összefogásban rejlő előnyöket, no és persze a kötelezettségeket? Semmi új sincs ebben, hiszen az intézmény és a neve is ismerős. Úgy hívják: szakszervezet.

A hozzád hasonló sorsú pályakezdők, munkavállalók, munkanélküliek és nyugdíjasok összefogása természetesen még nem jelent önmagában megoldást, csak lehetőséget. Talán ez az a sarokpont, amelynél külön kell választanunk az előítéleteket és a valóságot. Ezért mégegyszer leírom: az összefogás elsősorban lehetőség, és a puszta léte nem hordozza magában a sikert is, de nélküle nem számíthatunk rá.

Egy egyesülés sikerét, különösen egy munkahelyi, érdekvédelmi egyesülés működésének sikerét — amint azt a későbbiekben még látni fogjuk — nagyon sok tényező befolyásolja, de ezekről csak akkor van értelme beszélni, ha az érintettek egyesülnek.

Azokból, akik idáig követték a leírtakat, háromféle reakciót válthatnak ki a fenti gondolatok. Egyrészt vannak, akik ma is szakszervezeti tagok, csak esetleg nem teljesen elégedettek az összefogás eredményével. Mások személyes csalódásuk vagy az ismerőseiktől származó információik alapján kialakult véleményük miatt idegenkednek még a „szakszervezet” szó kiejtésétől is, vagy egyszerűen idejétmúltnak tartják azt. És vannak olyanok, akik esetleg szeretnének szakszervezethez tartozni, de a jelenlegi munkahelyükön — finoman szólva — ez nem áll módjukban. Nekik egy későbbi fejezetben adunk néhány tanácsot.

Tedd félre az előítéleteidet!

1994-től napjainkig lehetőségem volt egy felmérést készíteni arról, hogy mit is gondolnak az emberek a szakszervezetről. Közel ezer, az ország különböző pontjain, eltérő körülmények között élő munkavállaló öt kérdésből álló kérdőívet töltött ki. A kérdések a következők voltak: Mi a szakszervezet? Mi a munkavállalók véleménye a szakszervezetekről? Ki, miért szakszervezeti tag? Mire való a tagdíj? Milyen érdekérvényesítő eszközöket ismer?

A válaszokat adók teljesen önként és név nélkül töltötték ki a kérdőíveket. Nagyon sok nekem tetsző válasz született, ugyanakkor megdöbbentő volt az eredmény. A kitöltött kérdőívekből egyértelműen megállapítható volt, hogy az emberek többsége a szakszervezethez érzelmi alapon viszonyul. Az összefogásban rejlő lehetőséghez csak a válaszadók elenyésző része adott saját érdekből táplálkozó, tudatos választ. Természetesen ez nem az ő hibájuk, de attól még tény, hogy ma Magyarországon a munkavállalók a saját összefogásukban rejlő lehetőségeket érzelmi alapon ítélik meg, és sokszor utasítják el anélkül, hogy annak előnyeit és — nem tagadható — buktatóit a saját boldogulásuk oldaláról tudatosan megvizsgálnák. Ezért arra kérlek, hogy tedd félre az előítéleteidet, és ne törődj mással, csak magaddal! Mert a munkaerő-tulajdonosok összefogása nem elsősorban érzelmi kategória, mint azt sokan hiszik, hanem mindenkinek jól felfogott egyéni gazdasági, szociális érdeke — így Neked is.

6.