Az USA egészének foglalkoztatottsági adatai javulást mutatnak, az autóiparáról is ismert Michiganben ugyancsak több a munka, de kimutatták: a bérhelyzet már nem olyan kedvező.
Még jobb is az az adat, amelyet Michigan saját munkanélküliségi rátájaként nyilvánosságra hozhatott, mint az Egyesült Államok egészének hasonló statisztikája ( az amerikai munkaügyi minisztériumtól származó információ szerint 223 ezerrel nőtt a – mezőgazdaság idénymunkásain kívül – foglalkoztatott emberek száma, a magánszolgáltatások 182 ezer új munkahelyet teremtettek. Lásd: globoport.hu. A michiganiek februárban 14 év óta a legalacsonyabb értéket mérték, a ráta csökkenése 6 százalék volt. (Az autógyártás korábban szebb napokat megélt „fővárosa”, Detroit is ebben az államban található.) Amit azonban kevéssé fogadtak örömmel, az az, hogy az állásokhoz kapcsolódó bérek alacsonyak. A legfrissebb rendelkezésre álló, 2013-as év végi kimutatás szerint Michiganben például az infomunkások átlagosan heti 913 dollárt kerestek, miközben az országos átlagbér heti 965 dollár. Ionia körzetben a heti 609 dolláros átlag azt jelenti, hogy 23 százalékos csökkenés ment végbe 2013-ig három év alatt. Itt mérték az államon belüli legerőteljesebb bércsökkenést.
Forrás: http://www.globoport.hu/