FNV Holland szakszervezet2015 évben az MCDSz a fuvarozási ágazatban szakmai együttműködést alakított ki Hollandia legnagyobb szakszervezeti konföderációjával, és egyben Európában az egyik legsikeresebb szakszervezeti szövetséggel, az FNV-vel.

Az együttműködés kifejezett célja, hogy a Magyarországon működő holland cégeknél fizetett bérek hosszú távon felzárkóztatásra kerüljenek a holland fuvarozói ágazat bérszínvonalához, de legalábbis a fennálló bérszakadékok jelentős mértékben megszüntetésre kerüljenek.

VersteijnenEnnek alapján az MCDSz és az FNV folyamatos szakmai kooperációt valósít meg, melynek keretén belül többek között a holland szakszervezet mindennemű segítséget megad a Hollandiában is munkát végző magyar gépkocsivezetők részére a munkaviszonyukkal összefüggésben, továbbá az MCDSz munkáját információkkal támogatja, és a későbbiekben egyéb közös akciók szervezését sem vetik el a felek érdek képviseleti igényeik érvényesítése céljából.

2015 évben létrejött a holland tulajdonú Versteijnen Logistics Kft.-nél az MCDSz helyi alapszervezete, majd az év második felében megkezdődtek a helyi tisztségviselők közreműködésével és az FNV-vel folytatott szakmai háttérmunkával a 2016. évi bértárgyalások. A bértárgyalások eredményeként megszületett bérmegállapodás 2016. évre a gépkocsivezetők részére átlagosan 15,8 % alapbér emelkedést, 7,6 % keresetnövekedést, így 5,8-6,0 %-os reálkereset növekedést eredményez.