Újabb sztrájkot hirdetett a német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL), a munkabeszüntetés a személyszállításban szerdán kezdődik és egyelőre nem ismert, hogy meddig tart.

A személyszállítási területen dolgozó szakszervezeti tag mozdonyvezetők kedd hajnali 2 órától sztrájkolhatnak az érdekképviseletet felhívása szerint.
A GDL közleménye szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztatnak majd arról, hogy mikor veszik fel a munkát. Hangsúlyozták, hogy nem határozatlan idejű munkabeszüntetésről van szó, hanem arról, hogy nem az akció elején közlik a befejezés időpontját.
A szakszervezet tavaly szeptember óta kilencedik alkalommal szervez sztrájkot. A konfliktus elhúzódását elsősorban az okozza, hogy a GDL nemcsak a mozdonyvezetők, hanem más foglalkozású tagjai – például vonatkísérők – részére is bérmegállapodást kíván kötni a munkaadóval. A DB ezt ellenzi, mert nem akar ugyanazon munkavállalói kör bérezéséről és munkaviszonyairól egyszerre több szakszervezettel tárgyalni, illetve több bérmegállapodást kötni.
A törvényhozás alsóháza, a Bundestag pénteken szavaz egy jogszabályról, amely úgy rendelkezik, hogy mindig az a bérmegállapodás érvényes, amelyet az adott szakma legtöbb gyakorlóját képviselő szakszervezet kötött a munkaadóval. A Bundestag várhatóan megszavazza a tervezetet és az új törvény júliusban hatályba lép.
A nagyjából 200 ezer embert foglalkoztató DB-nél működő szakszervezetek sorában a kisebbek közé tartozó – mintegy 20 ezer munkavállaló érdekeit képviselő – GDL attól tart, hogy a munkaadó megpróbálja elhúzni az egyeztetést júliusig, amikor már az új törvényre hivatkozva elzárkózhat a GDL nem mozdonyvezető foglalkozású tagjainak bérezéséről és munkaviszonyairól szóló tárgyalásoktól.
A GDL a tárgyalási mandátum kiterjesztése mellett 5 százalékos béremelést követel, és a heti munkaidő csökkentését 39 óráról 38 órára.
A német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) elnöke, Eric Schweitzer a Bild kérdésére 500 millióra becsülte a GDL legutóbbi sztrájkra révén keletkezett nemzetgazdasági kárt.
Forrás: MTI