Hoedlmayr

Benko - Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A Hödlmayr Hungária Logistics Kft. és az MCDSz viszonya

  • A magyarországi Hödlmayr-nél 2013. évben alakult meg az MCDSz helyi alapszervezete 50-60 %-os szervezettséggel.
  • A szakszervezet a sofőrökre alkalmazott törvényellenes, teljesítmény (úthossz) alapú bérrendszer kivezetését és egy órabéralapú bérrendszer bevezetését kezdeményezte, továbbá egy helyi kollektív szerződés megkötését.
  • 2013. nyarán két-három hónapon keresztül tartó kollektív szerződés tárgyalások voltak folyamatban, amelyet a munkáltató egyoldalúan lezárt a nyár végén arra hivatkozva, hogy bevezetésre került a Hödlmayr-nél egy alágazati kollektív szerződés, ezért nem kívánnak helyi kollektív szerződést kötni az MCDSz-szel. Mindezt szinte az egyik pillanatról a másikra több hónapos tárgyalást követően. Véleményünk szerint az alágazati kollektív szerződés nem védi a sofőrök érdekét, sőt több pontja kifejezetten sofőri érdekek ellen van, továbbá a szerződést véleményünk szerint egy, a munkáltatók befolyása alatt álló és azok által irányított szakszervezeti szövetség kötötte.
  • Amikor az MCDSz a bérstruktúra átalakításával és a helyi kollektív szerződés megkötésével kapcsolatos szándékát egyre erőteljesebben kifejezésre jutatta, a cégvezetés szisztematikusan elkezdte ellehetetleníteni és eltávolítani a szakszervezeti tisztségviselőket és aktivistákat.
  • Ezt követően már töretlen kezdeményezéseink ellenére is nehezen, vagy egyáltalán nem jött létre párbeszéd a cégvezetéssel elutasításuk miatt. Ezzel kapcsolatban is szervezetünk munkaügyi bíróság előtt érvényesítette igényét, amelyet jogerősen megnyert.
  • A Hödlmayr-nél alkalmazott bérrendszer véleményünk szerint azért törvénysértő, mert:
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 561/2006/EK RENDELETE tiltja a megtett úthosszhoz és/vagy a szállított áru mennyiségéhez kapcsolódó fizetést a járművezetők számára, ha az veszélyezteti a közlekedés biztonságát,
  • a járművezetők részére a bérük jelentős részét a munkáltató adómentes vagy kedvező adózás alá eső kiküldetési napidíjjal fizeti meg, amely tilos, mivel a napidíj kizárólag költségtérítésre fizethető, melynél fogva e törvénytelen gyakorlattal a sofőrök elesnek az őket megillető valós költségtérítéstől,
  • a napidíj nem képezi a társadalombiztosítás alapját, és a járművezetők minden társadalmi juttatása, illetve nyugdíjjogosultsága a nagyon alacsony bejelentett bérük alapján lesz számítva, amely sok esetben a minimálbérrel (kb. 350-400 €) egyenlő. Ezért sok esetben törvényellenes és jogaikkal szembemenő döntéseket kénytelenek hozni, mint pl. az éves szabadság vagy betegszabadság visszautasítását, mert tisztán értik a tényt: „zéró” kilométer „zéró” bevételt jelent a számukra.
  • a teljesítmény-bérrendszer veszélyezteti a közlekedés biztonságát, közvetett módon a járművezetők testi épségét,
  • a teljesítmény-bérrendszer kiszolgáltatottá teszi a járművezetőket, ugyanis a munkáltató kénye-kedve szerint oszthatja ki a fuvarfeladatokat, amely függvénye annak, hogy az adott hónapban ki mennyi bevételre tehet szert a futásteljesítmény alapján.
  • A munkáltató az alábbiak szerint távolította el a szakszervezeti tisztségviselőket:
    • 2013. év: szakszervezeti vezető tisztségviselő mondvacsinált okok miatt.
      Felmondás indoklása: valótlant állított a sofőrök előtt az igazgatóról.
    • 2013. év: szakszervezeti aktivista mondvacsinált okok miatt.

Felmondás indoklása: más testi épségének, egészségének szándékos veszélyeztetése.

    • 2014. év: szakszervezeti vezető tisztségviselő közös megegyezéssel kénytelen megszüntetni a munkaviszonyát, mert ellehetetlenítették.

Indoka: ellehetetlenítette a munkáltató, mivel nem kapott rendszeresen olyan fuvarfeladatot, amely kellő futást biztosított volna ahhoz, hogy elegendő fizetést kapjon.

    • 2015. év: szakszervezeti vezető tisztségviselő mondvacsinált okok miatt. Az utolsó szakszervezeti vezető tisztségviselő, aki több, mint 20 éve dolgozik a cégnél, és soha semmilyen probléma nem volt a munkájával egészen addig, amíg szakszervezeti tisztségviselő nem lett. Először mentálisan zavartnak állította be a munkáltató, majd 2015. április 17-én, 3 nappal a tisztségviselő munkáltatóval szemben indított perben tartott tárgyalást követően azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát.

Felmondás indoklása: rakodási audit során megállapított szabálytalanságok.

  • Kirúgott tisztségviselők és aktivisták miatt is peres eljárásokat indítottunk, amelyek napjainkban is folyamatban vannak. A cégvezetés kategorikusan tagadja azt, hogy az érintett munkavállalókat szakszervezeti szerepvállalásuk miatt távolította volna el, pedig szakszervezeti tevékenységüket megelőzően munkájuk a munkáltató álláspontja szerint is kifogástalan volt.
  • A munkáltató folyamatosan a szakszervezetből való kilépésre agitálja a sofőröket. Mára a szakszervezeti szervezettségi szint 10 % körüli a Hödlmayr-nél.
  • Az esetek óta a mintegy 170 fős gépkocsivezetői kollektíva teljesen megvan félemlítve, nem mernek kommunikálni a szakszervezettel, tartva attól, hogy őket is eltávolítják.
  • A jelenlegi bérrendszer ellen a szakszervezet munkaügyi pert és hatósági eljárásokat indított a kirúgott sofőrökkel együttműködve, amely jelenleg is folyamatban van.

Követeljük, hogy a munkáltató:

  1. a mondvacsinált indokkal kirúgott tisztségviselők és aktivisták munkaviszonyát haladéktalanul állítsa helyre,
  2. a sofőröket hátrányosan érintő jelenlegi bérrendszert vizsgálja felül és törvényes bérrendszer bevezetéséről gondoskodjon,
  3. a törvényes bérrendszer bevezetésével kapcsolatos tárgyalásokat kezdje meg az MCDSz-szel,
  4. a gépkocsivezetők megfélemlítésére irányuló magatartásával haladéktalanul hagyjon fel,
  5. a szakszervezet elleni agitálással haladéktalanul hagyjon fel,
  6. a szakszervezeti jogokat tartsa tiszteletben.