Egyenrangú partnerkapcsolat

A vállalkozások számos más vállalkozással és esetenként magánszeméllyel állnak üzleti kapcsolatban. Ezek egyik legfontosabb jellemzője, hogy a felek között szerződés, vagy szerződések biztosítják, hogy az üzlet során mindenki megkaphassa azt, amit az együttműködéstől vár. Például egy gyártó szerződéses viszonyban állhat egy alapanyag beszállítóval. Kettejük szerződése arra irányul, hogy az alapanyagot biztosító beszállító mindig időben és megfelelő minőségben biztosítja a gyártó cég számára szükséges anyagokat, amiért a másik fél cserébe időben megkapja a kialkudott árat. A felek ebben az esetben egyenrangúak, legalábbis rendezett és tisztességes piaci körülmények között. Ez az üzleti magatartás biztosítja a vállalkozásoknak, hogy a vevőiket folyamatosan ki tudják szolgálni és üzletmenetük kiszámítható, tervezhető legyen.

Az üzleti szerződéseket bár cégek nevében, de emberek kötik. Akkor jó egy üzlet, ha a felek úgy érzik, hogy egyenrangúak a másik szerződő féllel. Bármilyen alávetettség rossz üzletet szül. Például ha a beszállító nyomás hatására áron alul kénytelen adni az általa előállított alapanyagot, akkor nem tudja biztosítani a saját fennmaradását, ami a vevőjének sem jó, mert bizonytalanná válik az ő működése is. Az egyenrangú partnerviszony biztosítja azokat a körülményeket, amelyre a vállalkozásoknak hosszútávon szüksége van a kiszámítható működéshez.

A cégek által foglalkoztatott munkavállalókkal is hasonló a helyzet, azaz az a vállalkozás tud a piacon megfelelő partnere lenni a többi vállalkozásnak, illetve a vevőinek, amelyik a munkavállalókkal kötött szerződése folyamatos és kiszámítható együttműködést biztosít mindkettejüknek. Az egyéni munkaszerződések azonban ezt csak ritkán garantálják. A vállalkozások ugyanis az egyéni munkavállalóval szemben erőfölényben vannak több szempontból is. Egy munkavállaló és az őt foglalkoztató cég között nem egyenrangú a partnerkapcsolat. Ennek pedig az a következménye, hogy a munkavállaló ugyan elvégzi az általa vállalt munkát, de mivel nem kapja meg azt a munkája után járó ellenértéket, amivel saját magát és családját kiegyensúlyozottan fenn tudná tartani, annak minősége és esetleg mennyisége sem lesz a cég által más vállalkozásokkal kötött teljesítési szerződésben foglaltak szerint megfelelő. Persze a cégek úgy gondolhatják, hogy a nem jól teljesítőket lecserélik, akkor minden helyreáll. Ez is egy megoldás. Sőt ezt a megoldást alkalmazzák a legtöbben. Pedig van egy a nálunk fejlettebb országokban követett másik stratégia, ami hosszú távon sokkal inkább megéri. Mégpedig a munkavállalók érdekvédelmi szervezetével kialakított egyenrangú partnerviszony alapján működtetett munkaügyi kapcsolatok, és ennek eredményeként megkötött kollektív szerződések.

A munkavállalók által önkéntes alapon létrehozott szakszervezetek ugyanis olyan szerződéseket tudnak kötni a munkáltatóval, amely mindkét fél érdekeit szolgálják. A kollektív szerződés a vállalkozások számára folyamatos megfelelő minőségű és mennyiségű munkát, a munkavállalók számára pedig munkájuk tisztességes megélhetést biztosító ellenértékét biztosítja. Mindkét fél számára tervezhető kiadást és bevételt jelent. A kiszámítható működés hozzájárul a vállalkozások hatékony működéséhez, mert minél több a tervezhető tényező egy cég költségvetésében, annál biztosabban tudja a fejlesztési forrásait is előre kalkulálni.

Márpedig fejlődés nélkül egy cég nem tud hosszú távon piacon maradni. Ha ezt egy szakszervezet nem veszi figyelembe, akkor a tagjai el fogják veszíteni a munkahelyüket. Éppen ezért nem állja meg a helyét az a tévhit, miszerint a szakszervezet jelenléte veszélyezteti a céget. Ellenkezőleg! Pont az egyenrangú partnerviszony az, amely a megfelelő minőségű munkaerő foglakoztatását folyamatosan biztosítja. A multinacionális cégek pontosan azért léphették át anyavállalataik hazájának országhatárait, mert hosszútávon gondolkodva egyenrangú partnerként kollektív szerződéseket kötöttek a munkavállalóik szakszervezeteivel.

A Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete a fenti elvet követve a tagjait foglalkoztató cégekkel egyenrangú partnerviszony elvét alkalmazva kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatokra és a tagjai, valamint a cégek számára egyaránt előnyös kollektív szerződések megkötésére törekszik, mert nem a munkáltatók ellen, hanem a munkavállalók érdekeinek védelmében jött létre.