Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete
Nem tudjátok hogyan kell? Sokfélét hallottatok és már teljesen összezavarodtatok? Esetleg gyorsan volna szükséges egy szakszervezet a munkahelyeteken?
Akkor olvassátok el az alábbiakat és vegyétek fel velünk a kapcsolatot! Segítünk!
Mielőtt valaki belevágna egy új szakszervezet megalapításába, fontos tudni, hogy 2010. óta megváltozott a jogi környezet. Általános tapasztalat, hogy a frissen alakult szakszervezetek bejegyzése – és az ezzel járó jogok érvényesítése – akár egy évig is elhúzódhat. Ez sajnos komoly hátrány akkor, amikor azért dönt valaki a szakszervezet alapítás mellett, mert munkahelyi problémái vannak. A jelenlegi szabályozás sajnos számtalan jogot elvett a még be nem jegyzett szakszervezetektől, így azok alig működhetnek abban a kritikus időszakban, amikor megalakulásuk után erős szervezésbe és érdekvédelembe kellene kezdeniük.
Ezen okok miatt az új szakszervezetek alapítása helyett határozottan azt javasoljuk, hogy MCDSz-es Alapszervezet létrehozása mellett döntsetek, mivel
Amennyiben Kollégáiddal úgy döntötök, hogy MCDSz-es Alapszervezet létrehozását kezdeményezitek, akkor kérünk Benneteket, hogy a weboldalunkon fellelhető elérhetőségeink bármelyikén vegyétek fel velünk a kapcsolatot annak érdekében, hogy minden segítséget megadhassunk a Számotokra.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig értesülhess a legfrissebb híreinkről, szolgáltatásainkról.
© Copyright 2016. Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete Minden jog fenttartva.