Az egyenrangú partnerkapcsolat legjobb bizonyítéka, és leghatékonyabb megnyilvánulása, amikor a munkáltató és a cégnél működő szakszervezet kollektív szerződést köt.
A Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete célja, hogy minden olyan munkáltatónál, ahol a szerződés megkötésnek feltételeit tagjai támogatásából teljesíteni tudja, ott kollektív szerződés jöjjön létre.
A kollektív szerződés azért fontos az MCDSz tagjai számára, mert bár két fél között megkötött szerződésként jön létre, de bizonyos szempontból sokkal több annál. Az aláírást követően a munkáltatóra és az általa foglalkoztatott érintett munkavállalóra érvényes. Megléte biztosítja a munkabékét, a kiszámíthatóságot és tervezhetőséget a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt. Betartására garanciát jelent, hogy jogszabályszintű jogok és kötelezettségek származnak belőle, tehát törvényerővel bír.
Az MCDSz arra törekszik, hogy az általa kötendő kollektív szerződések a munkaviszonyra vonatkozó lehető legtöbb kérdésről rendelkezzen, mint például a munkaviszonyból származó jogokról és kötelezettségekről, ezek gyakorlásának, illetve teljesítésének módjáról, az ezzel kapcsolatos eljárás rendjéről, valamint a kollektív szerződést kötő felek közötti kapcsolatrendszeréről is. Tehát minden olyan témát, ami a két fél munkaviszonnyal kapcsolatos együttes érdek- és hatáskörébe tartozik.
A szerződés megkötésre irányuló tárgyalásokon a munkavállalók érdekei mellett a munkáltató érdekeit is figyelembe kívánjuk venni, mert csak ez biztosíthatja tagjaink hosszú távú foglalkoztatását, és a kompromisszumos megállapodás lehetőségét.
Az MCDSz számára fontos, hogy olyan megállapodás szülessen, amely egyrészt a munkaadó hatáskörébe tartozik, másrészt, amire felhatalmazása van a tagjai részéről, mert ez a garancia arra, hogy mindkét fél be fogja tartani a szerződésben foglaltakat.
A kollektív szerződés előnyei a munkáltatóra nézve:
- Munkabéke, kiszámíthatóság és tervezhetőség.
- Egységesítés lehetősége az egyéni munkaszerződés-módosítások helyett.
- Lehetőség a törvényben rögzített szabályoktól való eltérésre (munkaidő-keret meghosszabbítása, túlóra-keret megemelése, szabadság kiadásának szabályozása stb.)
- Termelési sajátosságok szabályozása, amely lehetővé teszi a munkáltató gazdaságos, ezáltal hatékony működését.
- Konfliktusok helyben, intézményesített keretek között történő feloldása hatósági szervek bevonása nélkül.