9. Félreértett önkéntesség

Karácsony Szilárd (MCDSz tagja): MUNKAKÖNYV

Félreértett önkéntesség

Nem is olyan régen…

…sokunkat — akik ma is tagok vagyunk — még az úgynevezett rendszerváltás előtt léptették be a szakszervezetbe. Az akkor alkalmazott procedúrának nem sok köze volt az önkéntességhez. A munkahelyre frissen jelentkezőkkel, mintegy hivatalból, nyomban aláíratták a belépési nyilatkozatot is. A módszer eredményeként — aminek volt némi „mellékíze” —, majdnem száz százalékos volt a szervezettség. A szakszervezeti tagdíj fizetéséhez olyan szolgáltatások kötődtek, amelyek nélkülözhetetlenek voltak az akkori hétköznapokban. Nemcsak a szakszervezeti üdültetésre, vagy például a szülési segélyre kell visszaemlékeznünk, hanem arra is, hogy a vállalati lakáshoz, vagy építési kölcsönhöz a szakszervezet támogató véleménye nélkül nem lehetett hozzájutni. Akkoriban tehát egyfajta közvetlen gazdasági és egzisztenciális kényszer volt leginkább a tagmegtartó erő.

Miután a szakszervezetek többnyire szolgáltató jellegű feladatokat láttak el, a tagok viszonya a szervezethez leginkább egy hivatal és ügyfele között fennálló kapcsolathoz hasonlított. Ha valakinek intézni valója volt a szakszervezetnél, az felkereste a szakszervezeti irodát, és a szükséges nyomtatvány kitöltése után várta az illetékes bizottság döntését. Ez így működött egészen 1989-ig.

Természetesen számos olyan, ma már nosztalgiával emlegetett előnye is volt ennek a rendszernek, amely hiányát szociális juttatások szűkülése vetette észre velünk, nem szólva a hatalmi szóval garantált, de a jelenleginél mindenképpen tisztább munkaügyi kapcsolatokról.

A jogállamiság alapvető követelményeként 1989-ben megszületett az egyesülési jogról szóló törvény. Miért változtatta meg gyökeresen a szakszervezetek helyzetét az új jogszabály? Mert a szakszervezetek ezek után már nem a „pártállam” szerves részeként működtek, hanem a szervezet léte ettől kezdve a munkavállalók önkéntességén alapult, és alapul ma is. Ekkor váltak önállóvá a korábban a Szakszervezetek Országos Tanácsát (SZOT) alkotó szakszervezetek, és fogadták el saját alapszabályaikat, illetve ekkor nyílt meg az új szakszervezetek alakításának a lehetősége is.

Mit jelent ez az új felállás a munkavállalók számára? Minőségileg változott meg a helyzet. Amíg korábban — külsőségeiben — automatikusan érvényesültek a szakszervezeti jogok, addig ma a szakszervezeteket a munkáltatók sok esetben még a tárgyalóasztalhoz sem hívják meg. Ha a munkavállalók a cégvezetéssel egyenrangú partnerként akarnak tárgyalni, olyan szakszervezetet kell létrehozniuk önkéntes alapon, amelyet nem lehet megkerülni. Nehezíti a helyzetet, hogy sajnos a munkáltatók egy része mindent elkövet, hogy a munkahelyeken ne működjön szakszervezet. Bár egyre többen ismerik fel közülük, hogy hosszú távú érdekeiket jól szolgálhatja a munkavállalók szervezetivel folytatott párbeszéd.

A szakszervezet tehát ma már nem hivatal. Csak akkor létezik és teheti a dolgát, ha elegendő tagja van. Sajnos erről, a szakszervezetek létét alapvetően befolyásoló gyökeres változásról a munkavállalókat „elfelejtették értesíteni”, valószínűleg Téged is. A hatalomnak, a cégeknek és az intézményeknek nem állt érdekében a felvilágosítás, a szakszervezetek pedig pont akkor szűkítették (voltak kénytelenek — az elvett vagyon miatti pénzügyi gondjaik közepette — szűkíteni) képzési feladataikat, amikor erre a rendszerváltás idején a legnagyobb szükség lett volna. Ezt a jelenséget hibáztatom leginkább a szakszervezettekkel szemben meglévő előítéletek miatt is.

A munkavállalók többségének a rendszer­váltáskor senki nem mondta el, hogyan alkalmaz­kodhatnak az új gazdasági környezethez. A kollektív érdekvédelem helyett szakszervezet-el­lenes propagandával ösztönzött, tömegesen alkalmazott egyéni meg­oldásokkal magyarázható a bérből és fizetésből élők anyagi és erkölcsi kiszolgáltatottsága.

Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan félreértették az önkéntességet. Az egyesülés szabadsága nem azt jelenti elsősorban, hogy ott lehet hagyni a szakszervezetet, hanem azt, hogy az állampolgárok szabadon létrehozhatják érdekvédelmi egyesüléseiket, és élhetnek a kollektív jogaikkal. Mint említettem: ez a szabadságjog nem mindig volt ilyen természetes, sőt e jog gyakorlása sok helyen ma is akadályokba ütközik.