12. A partnerviszony III.

Karácsony Szilárd (MCDSz tagja): MUNKAKÖNYV

A partnerviszony III.

Az egység jelentősége pont abban rejlik, hogy konfliktushelyzetekben minimálisra csökkenti az egyén kockázatát. Erre nagyon jó példát láttam a „Miért éppen Alaszka?” című tévésorozat egyik epizódjában.

Mind

Az Alaszkába „száműzött” orvos indián származású asszisztense struccokat kezdett tenyészteni. A kezes jószágok a szeretetteljes gondoskodást hatalmas strucctojásokkal hálálták meg mindaddig, amíg a madarakban nagyszerű üzletet látó vállalkozó, Morris el nem kezdte rendszeresen látogatni a telepet. Egy szép napon meglepő változás történt.

— Mi az, tyúkokat is tart? — kérdezte Morris, a strucctojásokra méretezett tartóból egy apró tojást felemelve.

— Nem, a struccok nem tojnak rendesen — jött a higgadt válasz.

— Miért?

— Mert idegesek.

— Idegesek! Mitől?

— Magától.

— Tőlem? Melyik az? — faggatózott a hiúságában vérig sértett, magából kikelt vállalkozó.

— Mind.

A végtelen egyszerű, de annál hatásosabb válasz lezárta a vitát. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történt volna, ha a hölgy feladja az apróka tojás gazdáját, vagy ha több karám lett volna, és az egyikre rámutat.

A „potyautasokról”

A magas szervezettség valójában az egyes munkavállalók döntésén múlik. A rendelkezésre álló információink szerint nem a tagdíjfizetési kötelezettség tartja vissza az embereket attól, hogy tagok legyenek, hanem egyrészt a szakszervezettel szembeni elégedetlenségük, ami lehet valós és táplálkozhat a hiteles információkat pótló előítéleteikből is, másrészt az a tény, hogy a szakszervezetek eredményei a szakszervezeteken kívüli munkavállalókra is érvényesek.

Mindkét álláspont vitatható és ellentmondásos, hiszen a szakszervezet éppen attól válhat hatékonyabbá, hogy a dolgozók túlnyomó többsége vállalja a tagságot. Egyrészt az „elégedetlenség” miatt kilépők tovább gyengítik az egyetlen, őket képviselő szervezetet. Másrészt a szakszervezeten kívüliek — még ha bántó, akkor sem lehet pontosabban leírni — haszonélvezői a társaik áldozatvállalásának. Korábban, amikor még Magyarországon szinte teljes volt a szervezettség, hallhattunk arról, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeten kívülieket „potyautasoknak” nevezik. A potyautas is többféle lehet: van olyan „utas”, akinek egyszerűen nincs pénze jegyre, és van, aki nyerészkedik. Nem hiszem, hogy a szakszervezeten kívüliek többsége alamizsnaként vagy „nyerészkedőként” akarná elfogadni munkatársai erőfeszítéseinek eredményeit. Persze vannak, akik úgy gondolják, hogy szakszervezet nélkül is meg tudják védeni érdekeiket. Ennek kilátástalanságára a korábbi fejezetekben már felhívtam a figyelmet. De ha valaki önmagát becsapva, mégis azt hiszi, hogy a bérfejlesztését saját maga érte el, vagy elvárja, hogy a legközelebb is az ölébe pottyantsák, azzal nehéz mit kezdeni.